Mi a glicin?
A glicin egyike a sok fehérjéket alkotó aminosavnak, mégpedig a legkisebb az összes közül, amely azonban igen fontos szerepet játszik a többi aminosav, a glutation, a kreatin, a hem (a vörösvérsejtek hemoglobinjának a része), valamint az RNS/DNS szintézisében, továbbá segíti a kalcium felszívódását.
A glicin mint tápanyag
A glicint sokan kvázi esszenciális tápanyagnak tekintik, mivel azt a szervezet maga is előállítja, viszont táplálékkal is bevihető, bár sokszor még a kettő kombinációja sem elegendő az összes olyan szövet, csont, izom és bőr glicinnel való ellátására, amelyeknek arra szükségük lenne.
Az ember szervezete naponta durván 3 g glicint termel, a táplálékkal pedig további 1,5-3 grammot veszünk magunkhoz, vagyis naponta átlagosan 4,6-6 gramm glicinhez jutunk.
Ezzel szemben húsz év táplálkozástudományi kutatásainak tanúsága szerint ez nem elég a szervezet anyagcsere folyamatai által megkívánt ideális mennyiség fedezésére, ezért kívánatos lenne azt kívülről pótolni.
Egy vizsgálatból az derül ki, hogy az emberek túlnyomó többsége szignifikánsan kevesebb glicinhez jut, mint amire az összes anyagcsere folyamatához szüksége lenne - ami egy 70 kg súlyú felnőtt ember esetében hozzávetőlegesen napi 10 gramm.
Egészségügyi készülékeink, gyógyászati segédeszközeink leírásait a gyártók leírásai alapján tüntettük fel. A kép csak illusztráció.
Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy egészségügyi, higiéniai okokból testnedvvel közvetlenül érintkező termékek esetében nincs lehetőség a vásárlásra való elállásra (45/2014 Korm. rendelet 29 § e).
Ilyen termékek különösen pl. vércukormérők, tesztcsíkok, ortézisek, harisnyák, szoba wc-k, wc magasítók, fürdető eszközök, inhalátorok, párnák, lepedők, antidecubitus eszközök, matracok, talpbetétek és lábvédők, haskötők.
Kivéve a bontatlan, sérülésmentes egyedi csomagolású termékeket.
Kérjük, ezt a szempontot mindenképpen vegye figyelembe a termékek kiválasztásánál és a megrendelésénél! Ilyen termékeknél cserére sincs lehetőség, kivéve a garanciális vagy szavatossági kifogásokat.