Zuhanyszék, tusolószék

Nézet:
Sorrend:

Tusolószék, zuhanyszék, zuhanyzó szék

Zuhanyzás közben könnyen balesetezhetünk, főleg igaz ez az idősekre nézve, akiknek bizonytalan a mozgásuk. Nem egy olyan esetről lehetett már hallani, hogy valaki így törte el a karját vagy a lábát, szenvedett combnyaktörést, esetleg szerzett fejsérülést. Az efféle szerencsétlen helyzeteket igyekeznünk kell elkerülni, ebben jelenthetnek nagy segítséget a kifejezetten fürdőkádakba, zuhanyzókba tervezett székek. A tusolószékekkel tehát meggátolhatjuk az efféle baleseteket, hiszen kellő stabilitást és biztonságot nyújtanak.

Zuhanyzó székekből rengeteg típusú létezik, éppen ezért lényeges figyelembe venni az érintett vagy gondozott személyek igényeit. Zuhanyszékekből is vannak háttámlával rendelkezők vagy szimplák, legyen szó bármelyik típusról, azt okvetlen ellenőrizzük, hogy az adott darab hány kg-ig terhelhető, ugyanis ez székenként eltérő lehet. Bizonyos tusolószékek ülőkéjének behajlított a formája és érdes a felülete, ami azért jó, mert stabilabb megtámasztást nyújtanak. Jellemzően az ülőke magassága is állítható, ez pedig megkönnyíti a leüléseket és a felállásokat.

Teremtse meg a tökéletes biztonságot a fürdésekhez, zuhanyzásokhoz és rendeljen remek minőségű zuhanyzó székeinkből. Tekintse meg kínálatunkat és válasszon igényeinek megfelelően!