Vizelet tesztcsík

Nézet:
Sorrend:

A vizelet tesztcsíkok használata pofon egyszerű, nincs más feladatunk, mint belemártani a mintába, majd a színskála segítségével leolvasni az eredményt. Viszont könnyen el is ronthatjuk az egészet, ennek 3 fő oka lehet, az egyik, hogy hibát ejtünk a mintafeldolgozás közben, a másik a rossz technika, a harmadik pedig a színreakciókat befolyásoló tényezők.

A tesztcsíkon lévő bevonat gyakorlatilag kölcsönhatásba lép a vizelet alkotóelemeivel, ezáltal változik meg a szín is. A tesztcsík kimutatja azt is, ha fehérje van a vizeletben, ez utalhat akár a veséket érintő megbetegedésekre. Ketonok is előfordulhatnak a vizeletben, ez főleg akkor van, ha a szervezet zsírt bont éppen le. Lehet vér is a vizeletben, ami még szabad szemmel nem látható, de a teszt igazolja, ennek a hátterében számos ok állhat, okozhatja például valamilyen gyulladásos folyamat vagy súlyos esetben daganatos elváltozás is.

A tesztcsíkkal a vizelet savassága is ellenőrizhető, amelynek a mértékét bizonyos élelmiszerek is befolyásolhatják. A sötétebb színű vizelet jelentheti azt, hogy vérszegények vagyunk, tehát erre is érdemes odafigyelni.